A ráolvasás — a latin incantare szóból, jelentése «ráénekelni» — ritmikus formula, amelyet valamilyen ártalom gyógyításáért mondanak el: szemmel verés, fájdalom, félelem, szégyen vagy égés ellen. A román falu «beszélt orvoslása», közvetlen örökség a dák világból. A dák papok, akiket a rómaiak «mortali inter immortales» néven írtak le, sok feltevés szerint éppen ráolvasók voltak.
Milyen egy ráolvasás?
Felépítése szinte mindig ugyanaz: egy megszólítás — «nem én olvasok rá, hanem Szent Mária» —, egy jelképes «mozgás», például a kitisztuló víz vagy az «erdőbe, a tengerbe távozó» fájdalom, és egy határozott lezárás: «ahonnan jött, oda menjen, és többé ne térjen vissza». A formulákat suttogva, háromszor vagy kilencszer, «lélekkel» mondják, soha nem azért, «hogy hallják őket».
Ki mondja a ráolvasásokat?
A ráolvasó asszony általában idős nő, aki örökségként kapta az «ajándékot» egy másik ráolvasótól egy meghatározott pillanatban, gyakran a halálos ágyon vagy «zár alatt». A hagyományos szabály: a ráolvasást nem adják el, nem mutatják kíváncsiskodóknak, és nem mondják «tréfából». Aki ok nélkül elárulja, elveszíti.
A legismertebb ráolvasások
- Ráolvasás szemmel verés ellen — vízzel és gyufával; lásd a szemmel verésről szóló cikket;
- Ráolvasás a szégyen lemosására — olyan gyermekekért, akik «félelmet kaptak»;
- Vérre mondott ráolvasás — a seb fölött: «ne is látszódjon, ne is vérezzen»;
- Ráolvasás égésre — a tenyérrel az égés fölött;
- Fenyős ráolvasás — fogfájásra és fejfájásra;
- Szerelmi ráolvasás — a legveszélyesebb; itt a hagyomány közel kerül a boszorkánysághoz, és az egyház határozottan elutasítja.
Ráolvasás és ima: ellentét vagy folytonosság?
A legtöbb román népi ráolvasás Istent, az Istenszülőt és a szenteket szólítja meg, ami a pogány rétegek kereszténnyé válását mutatja. Az egyház megtűri az «Istentől gyógyulást kérő» ráolvasást, és elutasítja a «szellemeket hívó» formulákat. A falu a gyakorlatban mindkettőt megtartotta: a papot a lélekért, a ráolvasó asszonyt a testért, télen pedig mindkettőt az állatokért.
Gyakori kérdések
Léteznek leírt ráolvasások? Igen: Simion Florea Marian gyűjteményei — «Descântece poporane române», 1886 — és Artur Gorovei több ezer szöveget tettek közzé néprajzi dokumentumként. Egy világ élő múzeumaként olvassuk őket, nem receptkönyvként.
Magam is végezhetek ráolvasást? A hagyomány szerint a «könyvből» vett ráolvasás nem működik, csak az, amelyet élőben kaptunk olyasvalakitől, aki maga is így kapta.
